Semmelweis Nap alkalmából köszöntjük Szigetvár egészségügyi dolgozóit!
Szigetvár város lakossága és Szigetvár Város Önkormányzat nevében szeretném őszinte köszönetemet kifejezni mindazoknak, akik városunk egészségügyében dolgoznak – orvosoknak, szakdolgozóknak, asszisztenseknek és védőnőknek egyaránt – lelkiismeretes munkájukért, valamint azért az áldozatos, nap mint nap megújuló elkötelezettségért, amellyel a hozzájuk forduló embereket szolgálják.
Szigetváron az Önök összehangolt munkája biztosítja a valóban emberközpontú, magas színvonalú egészségügyi ellátást. Ebben a közösségben mindenki szerepe nélkülözhetetlen, ezért a város lakossága nevében is őszinte köszönetünket és megbecsülésünket fejezzük ki.
Szigetvár Város Önkormányzata 2015 óta díszoklevél adományozásával ismeri el azokat az orvosokat, akik jogosultságot szereznek a címzetes főorvosi cím viselésére, valamint azokat a szakdolgozókat és asszisztenseket, akik legalább húsz éven át folyamatosan, elhivatottan végzik munkájukat. Ezzel is szeretnénk kifejezni megbecsülésünket egy olyan hivatás iránt, amely egyszerre kíván magas szakmai felkészültséget és példamutató emberi helytállást.
Bízunk benne, hogy jövőre ismét büszkén adhatunk át díszoklevelet városunk egy újabb kiváló egészségügyi dolgozójának, és ismét együtt ünnepelhetjük azokat, akik nap mint nap Szigetvár lakóinak egészségéért dolgoznak.
További munkájukhoz jó egészséget, kitartást és sok sikert kívánunk!
Őszinte köszönettel és tisztelettel:
Dr. Vass Péter s.k.
Szigetvár Város Polgármestere
