Tájékoztatás

Tisztelt Polgárok!

Természetesen hozzám is eljutott a hír, hogy a Rajczy Róbert vezette Vinyl Nihil együttes és a Vigadót működtető Zentai Krisztina által vezetett Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület között nézeteltérés jött  létre a Vigadó bérlésével kapcsolatban.

Természetesen meghallgattam mind a két felet, nagyon sok vélt és valós sérelem elhangzott egyik oldalról és a másik oldalról is. Ugyanígy elhangoztak pozitív dolgok a másik munkájáról, de végül oda jutottam, hogy ezt a kérdést ugyanúgy nem tudom megoldani, mint azt, ami 5 évvel ezelőtt megpróbáltam, hogy Szigetváron legyen 1 birkózó egyesület és legyen 1 hagyományőrző csapatunk.

Sajnos itt sem tudom a megoldást, hiszen valóban van a városban több együttes, amelynek mind saját, vagy bérelt próbaterme van, az is igaz, hogy hosszú évek óta működött ez a kapcsolat, de figyelmesen végighallgatva a vezetőket, úgy gondolom, hogy mind a két félnek jobb, ha jelen pillanatban szüneteltetik a bérlési jogviszonyt. Mondom mindezt annak ellenére, hogy fel lett ajánlva az együttesnek a Vigadóban egy kisebb terem, de azt Rajczy Róbert nem fogadta el, mert akusztikailag nekik nem felelt meg.

Szeretném közölni azt is Önökkel, hogy augusztus 20-án azt szeretném, hogyha  a kenyérszentelő ünnepségünk végén (mint tudjuk este 6 órakor lesz a mise, utána kenyérszentelés, kenyérosztás, térzene) a Rajczy Róberték Vinyl Nihil zenekara zenélne városunk lakosainak. Ennek érdekében felveszem a kapcsolatot az együttes és a Zöld Zóna vezetőjével is.

A magam részéről sajnálatosnak tartom az ügy kimenetelét, de tudomásul veszem mindkettőjük döntését.

Tisztelettel: Dr. Vass Péter polgármester

< Vissza a hírekhez

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírek, információk és események!