NAV - sajtóközleménye

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY

A látszat nem csal, ami hamisnak látszik az az is

Idén sem tétlenkedtek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai: augusztusig majd 2 milliárd forint értékben mintegy 71 ezer ruházati cikket, több mint 25 ezer pár lábbelit, 11 ezer doboznál is több parfümöt, csaknem 9 ezer liter mosószert, és sok más hamis terméket vontak ki a piacról.

Az elmúlt évekhez képest nagyságrendileg idén sem nőtt a hamis áru mennyisége, azonban némi átrendeződés látszik a piacon. Míg 2019-ben az elektronikai cikkek másolatai mellett a kamuparfümök voltak a legnépszerűbbek, addig 2020-ra a hamis ruhák kerültek előtérbe. Az augusztusig lefoglalt árumennyiség csaknem 2 milliárd forintos értékének háromnegyedét ez a termékkör tette ki. A jogtulajdonosok ezzel az összeggel károsultak volna, ha a hamis árut a kereskedők értékesítik.

A NAV célirányosan, a korábbi vizsgálati tapasztalatok, kockázatelemzések és nem ritkán bejelentések alapján ellenőriz, emellett folyamatosan keresi a hamis árut a közterületeken, piacokon, üzletekben, közutakon, határátkelőhelyeken és a reptéren is. A hamisítás visszaszorítása a piacok tisztulásán és a tisztességes kereskedők védelmén túl a vásárlók érdekeit is szolgálja.

Hamisítással még mindig sokan próbálkoznak, hiszen a gyengébb minőség ellenére is sokan keresik a nagy cégek termékeinek jóval olcsóbb utánzatát, így minimális ráfordítással hatalmas profitra tehetnek szert az elkövetők. De nem lehet elégszer hangsúlyozni: az ismeretlen forrásból származó, ellenőrizetlen termék potenciális veszélyforrás. Nincs elegendő információ a gyártás körülményeiről, sem a felhasznált összetevőkről, amik gyakran nem megfelelő minőségűek, sőt az egészségre ártalmasak akár életveszélyesek is lehetnek.

A felderítésekről készült videó letölthető a Nemzeti Adó- és Vámhivatal médiaszerveréről a http://media.nav.gov.hu/media oldalról. Amely médiumnak még nincs hozzáférése a médiaszerverhez, felhasználónevet és jelszót a sajto[at]nav.gov[dot]hu e-mail címre küldött üzenetben kérhet. Az esetlegesen előforduló, azonosításra alkalmas momentumok - rendszámok, személyek arca - kitakarását kérjük a felvételek felhasználása előtt.

Budapest, 2020. szeptember 25.

Nemzeti Adó- és Vámhivatal

Dr. Kis Péter András

szóvivő

06305429418

sajto[at]nav.gov[dot]hu

< Vissza a hírekhez

Iratkozzon fel hírlevelünkre!

Hírek, információk és események!